A Maptun egy kis,
kifejezetten SAAB turbómotorokra specializálódott svédországi manufaktúra. A termékek fejlesztésekor az elhivatottság és a megbízhatóság volt a legelső helyen, bizonyítja ezt az a tény is, hogy mindkét cégtulajdonos autója nem kis mértékben van megtuningolva. Ezzel kapcsolatban érdekességképpen elmondható, hogy Fredrik Bengtsson - aki az egyik tulajdonos - eredetileg 230LE-s 9000-es Aero-ja több mint két éve megbízhatóan és a környezetvédelmi határértékeknek megfelelően tudja az 500LE-t, 600Nm-es nyomatékkal.
A cég a motorvezérlő elektronika cseréjétől kezdve teljes motorátépítéseket is vállal, mindenkor figyelembe véve a nagyobb teljesítményből adódó megnövekedett terhelésnek kitett alkatrészek erősebbre cseréjét.
Magyarországi referenciaautók (és elégedett tulajdonosok) már szép számban rendelkezésre állnak, az összes (900NG, 9000, 9-5, 9-3) tuningolható típusból.
MapTun honlapja
Tuningolás előtt
Néhány gondolat, amit érdemes elolvasni, mielőtt belevágnánk a módosításba:
A turbófeltöltős autóknál (dízel és benzines egyaránt) fontos a bemelegítési illetve lehűtési procedúra betartása. Hideg motor esetén az első pár percben célszerű kis terheléssel (alacsony fordulatszám illetve kis gázadás) autózni, lehetővé téve a turbó, motorblokk illetve hűtőrendszer egyenletes bemelegedését. Az autó leállítása előtt szintén hasznos az utolsó pár száz métert a bemelegítéshez hasonló stílusban autózni, leállítás előtt párszor tíz másodpercig járatni a motort, lehetőséget adni a turbófeltöltőnek a visszahűlésre. A bemelegítés kihagyása megnöveli a motor illetve a turbó kopását, a lehűtés be nem tartása esetén előzetes nagy terhelés esetén a turbó -besülhet-. A fentiekben leírtakat tuning esetén különösen ajánlott betartani, tekintve a nagyobb terhelést az autó fent említett alkatrészein.
Az erősebb autó ELSŐSORBAN az előzés biztonságát szolgálja, nem a nagyobb végsebességet. A futómű illetve fékrendszer felülviszgálata nélkül nem javallott egy komolyabb motorteljesítmény-növelésbe belevágni. Természetesen ez függ attól is, hogy a gyári fékrendszer mekkora teljesítményhez lett méretezve. A SAAB 9-3 EcoTurbo esetén az eredeti 150LE-ről 225LE-re váltással az autó fékrendszere ugyanúgy biztonságos marad, hiszen a gyárilag 205LE-s változat is ugyanazokkal a fékekkel fut.
Egy személyes megjegyzés: Attól, hogy erősebb lett az autónk, nem lettünk többek, jobbak, szebbek. Élvezzük ki a megfelelő helyen és időben, éljünk a megnövekedett teljesítménnyel a lehetséges szituációkban, de még jobban tartsuk tiszteletben a közlekedési szabályokat és forgalom többi résztvevőjét, hiszen tudjuk, hogy a mi autónk úgyis jobban gyorsul!
Az ár irányár. A számtalan motortípus, és évjárat további egyeztetést tesz szükségessé. Kérje e-mailben vagy telefonon az Ön autójának és igényeinek megfelelő ajánlatot.
Mindenkinek balesetmentes közlekedést, kátyúmentes utakat és zöldhullámot kívánok:
Zsenák István
A szállításra nincs lehetőség. Beszerelés az alábbi címen, a műhelyben történik.